Perspektíva avagy a „téma” az utcán hever

Utca. Szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe: zaj, forgalom, forgalmi dugó, rohanás. Az utca az út két pont között –néha nem is a legrövidebb-, amit igyekszünk „túlélni”, túl lenni rajta mihamarabb, hogy elhagyva az utca forgatagát, eljussunk a munkahelyünkre, vagy a külvilágot kizáró otthonunkba.

Az utcáról – bár hatással van ránk - igyekszünk nem tudomást venni, mindaddig, amíg csak átmenetileg használjuk.
Vannak azonban – sajnos egyre többen-, akik nem átmenetileg használják az utcát, hanem egyre lejjebb csúszva a társadalomban, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy az utca lett az életterük. A folyamat természetesen nem egyik napról a másikra megy végbe, és annak is ezer és ezer oka lehet, hogy ilyen megtörténhet. Mindenesetre tény: vannak emberek, akik az utcán élnek.

Szirbik Gabriella szociológust kérdeztük a hajléktalanság eredőjéről:
-„Az önhibás szegénység gondolata egyre határozottabban terjed Magyarországon, annak ellenére, hogy még mindig többségben azok vannak, akik azt gondolják, hogy a szegénység, a kirekesztettség egy komplex társadalmi probléma. Fontos tudni, hogy az elszegényedés, társadalmi leszakadás mögött bonyolult, több összetevős szociális feszültségek húzódnak meg azt, azt gondolom, hogy soha sem árt megerősíteni, tudatosítani, felhívni rá a figyelmet.

Az egyén felelőssége persze megkerülhetetlen, de sokszor csak akkor tud aktiválódni az ember saját védelmi-, problémamegoldó készsége, ha a bajban segítséget kap. A hajléktalanság kialakulása terén is a prevenció a legfontosabb elhárító tényező. Sokkal nagyobb az elszegényedés, kirekesztődés előli megmenekülés esélye, ha az egyén (vagy a család) jó kapcsolatot (bizalmi viszonyokat) tart fenn szűkebb és tágabb környezetével. Rendkívül fontos, hogy a szegénységérzet ne változzon tehetetlenség érzetbe, az információhiány pedig ne gátolja a segélykérő cselekvésben. Amikor súlyosbodnak az életviteli gondok, akkor célszerű racionalizálni a családi költségvetést, ha ennél is nagyobb a baj, akkor pedig ajánlatos időben megkeresni azokat a támogatásokat, melyeket az önkormányzat, vagy az állam, netán valamelyik civil szervezet nyújthat. Talán itt követik el a társadalomban a legnagyobb hibát, hogy nem keresnek időben külső megoldási lehetőséget. Több havi számlatartozás, vagy napjainkban egyre gyarapodó hiteltörlesztés elmaradást végtelenül nehéz helyrehozni.

Itt viszont már belép a társadalompolitika, az önkormányzatok, és az állam felelőssége is. Manapság még meglehetősen hézagos az a „szociális háló” amivel a közigazgatás igyekszi „elkapni” a leesetteket. Pillanatnyilag nincs is kilátás arra, hogy ez rövid időn belül megváltozik.”