Nem lett két hét alatt több rendőr
Több alkalommal is téma volt áprilisban a közbiztonság Kispesten, míg Tarnai Richard a kerület országgyűlési képviselője az Orbán kormány közbiztonságért kifejtett tevékenységének köszönhető eredményekről beszélt egy kerületi fórumon, addig az önkormányzati képviselők és a városháza vezetői Kispest rendőrkapitányának éves beszámolóját hallgathatták meg a testület áprilisi, rendes ülésén.
Ebből kiderült, hogy bár bizonyos bűncselekménytípusok csökkentek a városrészben, a gépkocsikkal kapcsolatos visszaélések száma viszont nőtt, így például 2010-ben több autót törtek fel, mint az azt megelőző évben.
A beszámolóból az is kiderült, hogy sem az elmúlt évben, sem pedig idén nem vezényeltek több rendőrt Kispestre, így továbbra is kevesebb közterületi járőr teljesít szolgálatot a kerületben, mint az a hatékonyabb közbiztonság megteremtése érdekében szükséges lenne.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0