Népszerűek a kispesti kerékpárutak
Még tavaly szeptemberben használhatták először a kerékpárosok azt az 1,5 +1 kilométeres kerékpárutat, amelyet részben uniós, részben kerületi forrásból sikerült megépíteni. A most zárult forgalomszámlálás szerint rengetegen használják a biztonságos közlekedési lehetőséget. Az adatokból kitűnik, hogy a reggeli időpontban átlagosan óránként 36 kerékpáros használja az utat.

A Wekerletelep szélén, a Határ út és Pannónia út kereszteződésénél kezdődik, majd az Esze Tamás utcában és a Hungária úton folytatódik, hogy a Hunyadi utcán keresztül elérje a Kossuth teret és a KÖKI közlekedési csomópontot, illetve a Vak Bottyán utcán idén nyáron elkészülő kerékpárutat. A vonalon útba esik több közintézmény, iskola és közlekedési csomópont is, ahol például B+R parkolókat, kerékpártárolókat is kialakítottak.
Május 17-én forgalomszámlálást tartottak ezen a szakaszon. Így mérik le, hogy mennyien használják a megépült kerékpárutat. A szakemberek számára is meglepő módon, a vizsgált egy órás időtartamban átlagosan négyszer annyi kerékpáros közlekedett a kijelölt útvonalon, mint a bringaút megépítése előtt. Sőt, volt olyan szakasz is, a Hunyadi utcában, ahol a korábbiakhoz képest 32-szer annyi kerékpáros közlekedett. Az adatokból kitűnik, hogy a reggeli időpontban átlagosan óránként 36 kerékpáros használja az utat.
Csak bízni tudunk benne, hogy egyre többen ismerik fel ennek a valóban gyors és környezetbarát közelekedési eszköznek előnyeit. Vannak bíztató jelek, a fenti forgalomszámlálás eredményei is azt jelzik, a biciklizés Magyarországon is kezd az autó és a tömegközlekedés valódi alternatívájaként megjelenni.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0