Elfogyott a Fidesz testületi többsége
Új vezetőket akart kinevezni a Fidesz frakció a VAMÜSZ és a Kispesti Uszoda élére, de ez a májusi ülésen nem sikerült. A polgármester érdemi egyeztetést javasolt a képviselőknek. Ez mégsem volt elég a vezetőcserékhez.
Nem csak ténylegesen, de képletesen sem működött a szavazógép a legutóbbi, májusi rendes testületi ülésen, hiszen a Fidesz frakció nem tudta keresztűleröltetni akaratát a testületen, a számítógépes szavazórendszer pedig valóban elromlott, így kézfelemeléssel szavaztak a képviselők. Nem volt elég szavazatuk ahhoz, hogy a Vagyonkezelő Szervezet és a Kispesti Uszoda élére új embereket ültessenek. Úgy tűnik az LMP-s Gerháth Csaba és a jobbikos Lázár Tamás is megunta, hogy a Fidesz állandó parternek tekintette őket a párt különböző javaslataihoz, s már az egyeztetést sem tartotta szükségesnek. Mivel a Fidesz frakciónak nem volt szavazattöbsége a két vezető leváltásához, illetve az újak kinevezéséhez, ezért aztán képviselőik inkább kivonultak a teremből. Nem voltak hajlandóak tárgyalni olyan fontos, kérdéseket, mint a költségvetés módosítása, vagy a Közpark kft. beszámolója. Információink szerint így a VAMÜSZ igazgatóját szabályosan már nem lehet eltávolítani, míg az uszoda vezetőjének kinevezését még újratárgyalhatja a testület. Lapunk úgy tudja, a városháza szocialista vezetői, az LMP és a Jobbik képviselői is azt várják a Fidesztől, hogy a jövőben fontos kérdésekben egyeztessen a pártokkal, hiszen nekik sincs többségük a testületben.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0