2020. június 07., vasárnap, Róbert

Szépül a sétány is a Bolyai iskola előtt

Kispest
2019. július 04. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

 

Az új tanév kezdetére biztosan elkészül az Árpád utca a Bolyai iskola előtti szakaszának a felújítása, amelynek sétáló része a zöldfelületek növekedése miatt egy kicsit keskenyebb lesz – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

Gajda Péter kérdésünkre elmondta, hogy a város nagyobb közterületei, játszóterei (Kós, Kossuth tér, Központi Játszótér) után a kisebb közparkok felújítására koncentrál az önkormányzat. A polgármesteri és a kerületi Zöldprogram részeként, a Városház tér projekt keretében először megújult a Városház tér, valamint megépült a Kispesti Polgármesteri Hivatal és a kerületi Kormányablak közötti területen a parkoló, és most a projekt harmadik ütemében készül el a felújítás, az egységes arculat kialakítása a Kormányhivatal épületétől egészen a József Attila utcáig. A beruházásra mintegy 40 millió forintot különített el költségvetésében az önkormányzat.

Tichy Judit, a Zöldprogram Iroda vezetője tájékoztatása szerint, a mintegy 1600 négyzetméternyi sétáló utcában kicserélik a burkolatot, ezen kívül 5 fát és cserjéket ültetnek, valamint 12 új padot helyeznek ki. Az utcaszakasz mindkét végét úgynevezett „pollerekkel” zárják le a gépkocsi-behajtástól. Ha itt befejeződik a munka, várhatóan újabb területek rendbetételére kerül sor a Nagysándor József, a Szigligeti utcában, illetve Wekerlén is – mondta az irodavezető.

 

 

© 2008-2020 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.