2024. október 15., kedd, Teréz

Háromezer ínségmunkás Kispesten

Kispest
2011. június 27. hétfő Írta: Nagy István

A történelem ismétli önmagát, szokás mondogatni akkor, ha valami olyan jelenséggel találkozik az ember, ami erősen emlékezteti egy múltban lezajlott eseményre. Bár, azt hihetnénk, hogy ez is csak egy közhely, be kell látnunk, hogy életünket olyan törvényszerűségek határozzák meg, amelyek bizonyos időközönként ismétlődnek. Amikor a jelenlegi gazdasági válság 2008-ban kirobbant több elemző hasonlította azt az 1929-es nagy világválsághoz. Sokan bíztak benne, hogy az eltelt nyolc évtized alatt fejlődött annyit a szociálpolitika, hogy nem lesz szükség olyan kényszerintézkedésekre, amilyeneket a válság által sújtott Horthy-korszakbeli Magyarországon bevezettek. Nos, lehet, hogy tévedtek.

A „Nagyszabású közmunka Kispesten, a Cséry-féle szeméttelepen” című 1933. májusi híradófelvételt nézve déjà vu érzése támad az embernek. A tudósítás szerint 3000, úgynevezett ínségmunkással számoltatják fel két év alatt a mai Nagykőrösi út - Vas Gereben utca - Nádasdy utca - Hoffher Albert utca által határolt területen található szeméttelepet. A munka részét képezte a guberálás is, a munkásoknak ki kellett válogatniuk a szemét közé keveredett szenet, kokszot. Az ínségmunka a kormány által kezdeményezett program volt a munkanélküliség leküzdésére. Fontos eleme volt, hogy csak ínségmunka ellenében kaphatott támogatást a munkanélküli a magyar királyi kormánytól. A munkavégzést úgy maximalizálták, hogy egy hónapra vetítve napi 4 órai munkát végezzen a dolgozó. A munkadíj pedig általában nem volt nagyobb a környéken szokásos legalacsonyabb napszám összegénél, aminek persze komoly negatív hatásai voltak a bérekre. A szomszédos Pestszenterzsébeten tanító Féja Géza a kispesti ínségmunkát látva a következőt mondta: „Jött az ínségmunka, és lerontotta a még munkához jutó emberek helyzetét, mert a nagyüzemek az ínségmunka díját tekintették irányadónak, s napok alatt mélypontra zuhantatták a béreket.”

Az ínségmunka bevezetése bár nem volt egyértelműen pozitív intézkedés, Kispesten annyi eredménye volt, hogy a szeméttelep felszámolásával nyert 60 holdon többek között felépülhetett az Élmunkás lakótelep.

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.