2024. október 15., kedd, Teréz

Aláírták a szándéknyilatkozatot a napelemes rendszerről

Kispest
2022. december 06. kedd Írta: Csizmadia Viola
Szándéknyilatkozatot írt alá Gajda Péter polgármester és Varga Attila alpolgármester Éger Ákossal, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) ügyvezető elnökével tegnap délután a Polgármesteri Hivatalban. Ezzel az önkormányzat hozzájárult a napelemes rendszer kiépítéséhez a Forrásházban.

Kispesten sok zöld aktivista dolgozik, akiknek fontos a zöld értékrend, a természet védelme. Ennek kapcsán az MTVSZ részéről jött egy megkeresés. Megtisztelő, hogy a helyi közösség ezt a fejlesztést Kispesten is meg szeretné valósítani. Több helyszínről beszélgettünk, míg végül a Forrásházat kiválasztottuk – mondta Varga Attila alpolgármester.
Több mint 10 éve foglalkozik a szövetség a közösségi energia, illetve az energiademokrácia kérdésével, különböző külföldi workshopokon és konferenciákon vettünk részt, láttunk sok jó példát. Szeretnénk itthon is meghonosítani az energiaközösségeket, és amióta az Európai Unió Tiszta Energia Csomagja lehetőséget adott, hogy itthon is törvénybe foglalják a döntéshozók az energiaközösségeket és azok működését, azóta tevőlegesen is próbálunk tenni ezért az ügyért – tájékoztatta lapunkat Szalkai-Lőrincz Ágnes, az MTVSZ közösségi energia munkatársa. Sok helyi kötődésünk van Kispesthez, a Forrásházat pedig azért választottuk, mert az egyik legtöbbet fogyasztó önkormányzati épület. Tíz évvel ezelőtt, amikor a ház megépült, már nem maradt forrás a napelemes rendszer kiépítésére, most viszont az energiaválság közepén észszerű döntés volt, hogy az egyik legnagyobb fogyasztót válasszuk ki a programra.
A következő lépés a csatlakozási igény bejelentése, a GESZ munkatársaival, illetve a kerület energetikusaival elindítjuk a rendszer engedélyeztetését – tette hozzá Szalkai-Lőrincz Ágnes. Már megvan a terv, a méretezés, a darabszám. Éves szinten körülbelül 60 ezer kWh-t tud majd megtermelni a rendszer, ez az éves fogyasztás 60 százaléka.
A Magyar Természetvédők Szövetsége konzorciumí partnereivel 2020-ban támogatást nyert el az Innovációs és Technológíai Minisztérium által kíírt ,,Energiaközösségek kíalakítását és rmjködését támogató mintaprojekt megvalósítása” című felhívásra benyújtott pályázatával. Az önkormányzatnak nem kell önerőt biztosítani a beruházáshoz, a projekt az MTVSZ által elnyert pályázati támogatásból valósul meg. A szervezet jeienieg 2023 március végéig érvényes támogatói szerződéssel rendelkezik, amelyet egy évvel, 2024 márciusig szeretnének meghosszabbítani.

 

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.