A Hétvégi Vendégség szabadtéri rendezvény keretében, a KMO Művelődési Központ és Könyvtár Wekerlei Kultúrház tagintézményének szervezésében élménytúrára voltunk hivatalosak ma délelőtt.
Nem sokkal tíz óra után gyülekeztünk a Kós téren, a Wekerlei Társaskör Egyesület irodája előtt.
Hogy hányan jönnek el, hamarosan kiderül, de több mint ötvenen-ötvenen regisztráltak a délelőtti és a délutáni időutazásra is – mondta Kiss-Szitár Orsolya a Wekerlei Kultúrház tagintézmény-vezetője, a program játékmestere, koordinátora.
„Emlékezetüket vesztett személyek kerültek a múltból a mi idősíkunkra. Az időnyomozó egységek induljanak a helyszínre! Derítsék fel a személyazonosságukat és haladéktalanul küldjék vissza őket a saját korszakukba! " – indította útjára az időnyomozó őrsöket a közös gyülekező és játékismertetés után, és adta oda az úgynevezett »időnyomozati aktát«, amelyen tíz, Wekerléhez is kötődő közéleti szereplő életrajzából válogattak jellemző részleteket, de csak négyet kellett a nyomozásban résztvevőknek azonosítania.
A négyállomásos útvonalon a csoportok kísérő segítségével jártuk végig az interaktív állomásokat.
A játék során, Wekerle különböző pontjain találkozhattunk a térben és időben „eltévedt” szereplőkkel, akik legfőbb vágya volt, hogy visszakerüljenek saját történelmi korszakukba, ám ehhez segítségre szorultak, hiszen nem emlékeztek pontosan, kik is ők valójában. A nyomozó őrsök tagjai kérdéseikkel segítettek az emlékezet frissítésében, az emlékek felidézésében, az azonosításban.
Az állomásokon Mare Temporis önkéntes színészei remekeltek a közéleti személyek megformálásában, felelgettek olykor huncutul, máskor naivul a szereplők azonosítását segítő kérdésekre.
Az első állomáson, az úgynevezett Varjú-kapunál, a Győri Ottmár téren maga Kós Károly és felesége volt az elveszett házaspár.
A Perec-kapunál, ami Wekerlei Kultúrház udvarán, két izgatott hölggyel találkozhattak a „nyomozók”. A kapu elnevezése sem volt véletlen, hiszen az épület régen Polonyi pékségként üzemelt. Erre emlékezett a két időben eltévedt hölgy is, Maár Anna (Nani) és Mészáros Erzsébet (Bözsi).
A hársfákkal övezett út a Virág-kapun keresztül a Hársfa térre vezetett, ahol kutyájukat sétáltatva téblábolt Győri Ottmár és felesége.
És persze nem maradhatott ki a játékból a telepnévadó, Wekerle Sándor és felesége sem, akik a negyedik téren, a Tribus-kapunál várták XXI. századi segítőiket.
Az időkapukon át haladó játékra Nagy Tamás helytörténész készítette fel a szervezőket, az ő történetei színesítették az állomásokon szereplők meséit, kérdésekre adott válaszait.
És álljon itt azoknak a névsora, akik élvezetessé és emlékezetessé tette a mai délelőttöt a Mare Temporisból: Wenczel Dóra, Székely Nóra, Hargitai-Lőrincz Andrea, Németh Ádám, Sáry B. Gergely, Birkás Éva, Borzsák Réka, Tóth Gergely.