Támogatott felújítások
A korábbi évekhez képest kevesebb pénzzel, de továbbra is támogatja a Kispesti Önkormányzat a társasházak felújítását. Idén ugyan csak 15 millió forintot különített el a képviselő-testület a társasház felújítási alapba, a szakbizottság döntése alapján mégis húsz társasház kapott visszatérítendő, kamatmentes támogatást az önkormányzattól. A Kispesti testület az elmúlt években több mint 20 millió forinttal támogatta a kerületi épületek megújítását. A pályázati lehetőség során lakhatást gátló problémák megoldására ad pénzt a kerület. A korábbi évekhez hasonlóan idén is néhány százezertől több millióig terjedt az egy-egy közösségnek adott támogatás mértéke. A szerződéseket Gajda Péter polgármester (képünkön) helyettese, Ékes Gábor jelenlétében írta alá
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0