Wekerle Napok huszadszor

Nyomtatás
Kispest
2011. szeptember 26. hétfő

 

Idén is rengeteg látogatót vonzott a Wekerlei Napok rendezvénysorozat, amelyet immáron 20. alkalommal rendeztek meg. Az idei év különlegessége, hogy a program főszervezője a Wekerlei Társaskör Egyesület fennállásának 100., újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepeli idén.

A programfolyam megemlékezéssel és díjátadóval kezdődött. Kezdetét egy emléktábla-avató jelezte, épp 100 éve alakult a Kispest-Munkástelep Lakóinak Társasköre. Ezt követően a jelenlevők Wekerle Sándor első magyarországi köztéri szobrát koszorúzták meg. A társaskörben végzett kiemelkedő munkájukért hárman vették át Wekerléért-díjat: Dr. Balogh Pál,Romhányi András és Lechner Gábor. Gajda Péter polgármester közösségformáló erőnek nevezte a rendezvényt, és megvalósult wekerlei álmokról szólt megnyitóbeszédében. Többek között említette a centenáriumi ünnepségsorozatot, a Kós tér, a katolikus templom, a kultúrház, a piac felújítását, a Nagykőrösi út zajvédelmét. A tervek között az Erkel iskola tornaterméről és a Zoltán utcai sporttelep rendbetételéről szólt.

Az évfordulók alkalmából rendezett kiállításhoz a wekerleiektől kértek olyan relikviákat, amelyekből megtudható, milyen is lehetett az élet Wekerlén az elmúlt évtizedekben. Még felsorolni is nehéz, hogy milyen gazdag programkínálattal várták a szervezők az érdeklődőket. Pénteken egy templomi koncertet tartottak, majd szombaton sportprogramokkal folytatódott a pezsgés. A Flydogs Hungary csapata kutyás frizbi bemutatót tartott. Az esti műsorsávban fellépett a Crazy Cat & The Blue Moons nevű zenekar. A nap fénypontja az volt, amikor 100 világító léggömböt engedtek fel az égbe. A Kós Károly téren a Nevelési Tanácsadó és a Móra EGYMI tanácsadással és fejlesztő játékokkal várták az érdeklődőket. Néptáncot, illetve capoeira-t is tanulhattak a vállalkozó kedvűek. A vasárnap délután hangulatát a Budapest Acoustic Band fokozta, de nagy sikere volt a Keep Floyding zenekarnak is. A sztárfellépő Bartók Eszter volt, aki szintén nagy sikerű koncertet adott.

 

© 2008-2012 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.
a production