Elfogadta a testület a kerületi sport koncepciót
A kispesti képviselő-testület mai ülésén számos apróbb rendelet módosítás mellett döntött a galambok etetésének tilalmáról, a Kispesti Női Kézilabda Klub támogatásáról, illetve a kerület sport koncepcióját is elfogadták.
A testületi ülés kezdetén a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének képviseletében Csukás Irén elnök asszony az 56-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából zászlót adott adott át a polgármesternek.
Ezentúl rendelet tiltja majd a XIX. kerületben a galambok etetését. Gajda Péter polgármester az előterjesztés kapcsán megjegyezte, hogyha bárki elsétál a Kossuth térre, akkor megérti, miért volt szükség a szabályozás megalkotására.
Sportfelszerelésekre, útiköltség térítésre, a mérkőzések lebonyolításának díjára költheti a Kispesti Női Kézilabda Klub azt a 10 millió forintot, amelyet a kispesti testület szavazott meg az egyesület számára.
Szinte vita nélkül, egyhangú döntéssel fogadták el a képviselők a Kispesti Sportkoncepcióról, amely rövid helyzetelemzést és a távlati terveket is tartalmazza. Ide tartozik, hogy a testület elfogadta azt az együttműködési megállapodást is, amelyet a kerület a Kispesti Sport Nonprofit Kft-vel köt az önkormányzat. Ez a dokumentum tartalmazza azokat a közcélú feladatokat, amelyeket a Kft. ellát az egészséges életmód népszerűsítése érdekében.
Az ülés egyik utolsó napirendjeként szerepelt a

közterület-felügyelet és városőrség felállításáról szóló javaslat, amelyet Lázár Tamás jobbikos képviselő terjesztett elő. Egy rövid szünetet követően a képviselő még változtatott volna előterjesztésén, ezért vissza kívánta vonni javaslatát. Arról, hogy ehhez van e joga egy képviselőnek élénk vita alakult ki, amelyet követően ismét szünet következett, az előterjesztést azonban ezt követően nem tárgyalták tovább.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0