Leszerelt a bankrablókat leszerelő rendőr
Nem dolgozik már a rendőrségnél az a főtörzsőrmester, aki tavaly november Kispesten keveredett tűzpárbajba egy bankrablóval. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint az egyenruhás távozása nem függ össze a bankrabló halálával- írja a HVG.hu

A nem mindennapi eseményt követően a szakszerű fegyverhasználatért és helytállásáért a főtörzsőrmestert kitüntették a XIX. kerületi kapitányságon, ma azonban már nincs a szervezet kötelékében. A kispesti rendőr pedig megakadályozta, hogy az egyik helyi bankot fegyverrel kifosztó bűnözők elmenekülhessenek.
A bank környékén megadásra szólították fel az elkövetőket, de azok válaszul tüzet nyitottak. Az ekkor kialakult tűzpárbajban vesztette életét az egyik bűnöző. Az elkövetők 2,5 millió forintot zsákmányoltak volna. A háromfős banda tagjainak egyikét már a helyszínen elfogták, a másik pedig egy ellenőrzés során bukott le.
A HVG.hu kérdésére a BRFK úgy nyilatkozott, hogy a rendőr egy korábbi ügye miatt távozott a testülettől közös megegyezéssel.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0