Veteményesek a panelek lábánál

Egy külföldön már régóta működő, de a fővárosban még meg nem honosodott kezdeményezést indít a Kispesti Önkormányzat. A lakótelepek tőszomszédságában ugyanis közösségi kerteket alakítanak ki. A Vass Lajos Általános Iskola közelében 27 parcellát alakítanak ki. A terveket lakossági fórumon mutatták be. A résztvevők közül 12-en már vállalkoztak is arra, hogy szívesen gondozzák a növényeket a kiskertben. A közösségi kert az Irányi utca és a Bem utca által közrefogott zöldterületen lesz. A földmunkákat és a kert körbekerítését a Közpark Kft. végzi majd el. Tavasztól a vállalkozó szellemű kispestiek zöldségeket termeszthetnek, virágokat is nevelhetnek a kb. 5 négyzetméteres parcellákon.
A Kispesti Önkormányzat nagy gondot fordít a zöldterületek kialakítására, gondozására, így válik élhetőbbé, szerethetőbbé a kerület. Már több programot is szerveztek annak érdekében, hogy a kispestieket is bevonják saját környezetük szépítésébe, a környezettudatosság kialakításába. Ennek a törekvésnek lehet újabb sikeres állomása a mintakertek kialakítása. A kezdeményezés nem titkolt célja az is, hogy együttműködésre késztesse a kerttel nem rendelkező panellakókat, így erősítve a kisközösségeket. Fontos szempont az is, hogy a kertet gondozók rálássanak, szemmel tarthassák a maguk által gondozott kerteket.
Az önkormányzat újabb tájékoztatókat és előadásokat is szervez majd, például a biokertekről, a fűszernövények termesztéséről, vagy épp a komposztálásról. A szakemberek bíznak abban, hogy a még le nem foglalt 15 darab kiskertre is lesznek jelentkezők.
A programra e-mailen is lehet jelentkezni a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , valamint a
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címeken.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.
Kispest.hu Atom 1.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Forgalomkorlátozás Wekerletelepen
A Wekerlei Székelykapu-futás miatt május 20-án délelőtt nem lehet közlekedni a Hungária úton a Vajk utca és a Vonás utca között.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Önkéntes véradás
A Kispesti Véradók Egyesülete Önkéntes véradást szervez 2012. május 21-én 8.00-17.00 óráig a Városházán.





