Telt házas közbiztonsági fórum a Városházán

Hagyományteremtő céllal rendezett közbiztonsági fórumot Huszár Erzsébet idősügyi tanácsnok, a Kispesti Nyugdíjasok Egyesületének elnöke a Városháza Dísztermében. Többek között előadást tartott a kerület rendőrkapitánya Plánk Róbert, és a BRFK képviseletében Oláh László, aki a Bűnmegelőzési Osztály vezetője- tudtuk meg a www.gajdapeter.hu-rólA nyugdíjasokkal és érdeklődőkkel megtelt Díszteremben Gajda Péter tartott köszöntőt. Kispest polgármestere kiemelte az ehhez hasonló fórumok fontosságát, mivel a közbiztonság kérdése központi problémává vált. Hozzátette, a kispesti önkormányzat csupán kívülről képes támogatni a kispesti kapitányság munkáját, ugyanis a rendőri feladatok ellátása központi feladat.
Plánk Róbert, a kerület rendőrkapitánya is üdvözölte a KINYE kezdeményezését, mivel a legtöbb esetben nagy a különbség a szubjektív biztonságérzet és a valós bűnügyi statisztikák között.
Oláh László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzésért felelős osztályvezetője egy kifejezetten az időseknek készített kisfilmet mutatott be, amelyben felhívják a nyugdíjasok figyelmét azokra a veszélyekre, amelyekkel a legtöbb esetben szembesülniük kell. Az előadásokat követően a kispesti nyugdíjasok kérdéseket tehettek fel a közelmúlt bűnesetei kapcsán. Beszélt az, álrendőrökről és azokról a csalókról, akik például a közszolgáltatók munkatársainak adják ki magukat. Egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a biztonságos lakókörnyezet kialakításában nagy szerepe van a családoknak és a szomszédoknak is.
Patek Gábor, a Polgármesteri Iroda kabinetfőnöke tájékoztatót tartott a lakásriasztó pályázatról, amely továbbra is elérhető a kerületben. A pályázati felhívást itt találja meg: KATT.
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Több száz önkéntes dolgozott a sikerért
Programok sokasága várta a wekerleiket és az érdeklődőket péntektől vasárnapig a városrész tavaszi nagyrendezvényén, a VIII. Wekerlei Napokon.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Idő rétegek üvegből
Homoki Anikó üvegművész képei láthatók a kedden nyílt új Kispest Városháza Tárlaton. Az üveg triptichonokat július közepéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Kispest.hu Atom 1.0