Takarékra tett szociális érzékenység

Nyomtatás
Kispest
2011. december 06. kedd

Kellemetlen volt nekem átélni azt, hogy a testület, a szűkös költségvetésre hivatkozva, épphogy csak megszavazta azt a csekély támogatást annak a szervezetnek, amely a kerületben élő hajléktalanok krízisellátását végzi – meséli Vinczek György szociális ügyekért felelős alpolgármester. A testület 750 ezer forintot adott a Magyar Vöröskeresztnek téli krízisprogramokra.

 

Bár a főváros feladata az éjszakai hajléktalanszállók kialakítása, éjjeli menedékhely hiányában, hiszen a főváros az ígért újabb hatszáz szálláshelyet jó esetben is csak jövő év februárjában tudja megnyitni, ez is a kerületi önkormányzatra marad Kispesten. Az önkormányzat a Magyar Vöröskereszttel kötött éves ellátási szerződésének megfelelően végzi a hajléktalanok nappali alapellátását. Ezen felül, tavalyi sikeres akciójuk folytatásaképpen, a szervezet székházának nagytermében, idén is úgynevezett alacsony küszöbű krízisszállást hoznak létre. A megfagyás ellen védelmet nyújtó menedékben, hordozható ágyakon, matracokon 20-25 rászoruló húzhatja meg magát éjszakánként.

Az alpolgármester szerint át lehet ugyan lépni egy-egy fázó hajléktalanon, lehet legyinteni rájuk és elvitatkozgatni azon, hogy miért is költsön az önkormányzat arra, ami nem a kerület feladata, különösen azért mert még a költségvetés is veszteséges. Mégis mi úgy gondoljuk, hogy a társadalmi szolidaritás legelemibb része, hogy ha látjuk, hogy vészhelyzet van, emberek élete forog kockán, segíteni kell – hangsúlyozza. Különösen azért is – emeli ki, mert ezek az emberek nem a város más részéről, esetleg vidékről jöttek, hanem korábban is Kispesten éltek, igaz akkor még jobb körülmények között. Nagy szállókra őket nem lehet bevinni, mert pl. pszichésen nem alkalmasak a nagy közösségben való életre, képtelenek elfogadni az ottani együttélési feltételeket. Itt a kerületben viszont már ismerik őket, tudják a személyes problémáikat, hiszen évek óta gondozzák őket az utcán. De a hajléktalanok is ismerik a gondozókat, így eredményesebb lehet a velük való személyes foglalkozás.

Kispesten csaknem kétszáz embert érinthet a hajléktalanellátás a legnehezebb időszakokban

Jól látszik, hogy bár a főváros kiszorította a hajléktalanokat az aluljárókból, ám éjszakára sokan mégis visszahúzódnak oda. Kispesten ez úgy néz ki, hogy pl. a három kerület által is határolt, de fővárosi tulajdonban lévő Határ úti aluljáróban, ahol kb. 10-15 ember él, reggel hatra kiürülnek a z aluljárók és estefelé, amikor már a csúcsforgalom elmúlt, éjszakára újból visszaszivárognak a fedélnélküliek. Az alpolgármester szerint tévedés azt hinni, hogy csak a hajléktalanok miatt rendezetlen a Határ út és környéke, hiszen az ott árusítók is elég nagy rendetlenséget hagynak maguk után. Korábban már javasolták azt is, hogy telepítsenek mozgó illemhelyeket ide, mert nemhogy a hajléktalanoknak, de az utazóközönségnek sincs egészségügyi hely, így sokan a környék bokrait használják. Példaként említi azt is, hogy a 74 milliós uniós pályázaton itt megépített kerékpárutat és kerékpártároló sem szívesen használják a rendezetlen környék miatt.

 


 

 

© 2008-2012 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.
a production