Idén is eljött a Mikulás
A Forrásházba voltak hivatalosak azoknak a hátrányos helyzetben élő családoknak a gyerekei, akik a Családok Átmeneti Otthonával, a Gyermekek Átmeneti Otthonával, illetve a Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központtal tartják rendszeresen a kapcsolatot. A Mikulásváró ünnepségen először az Óperenciás Bábszínház mutatta be a Mikulás Manóföldén című színdarabot, majd volt még arcfestés, lufihajtogatás és kézműveskedés is. Az ünnepség megrendezését és az ötven kisgyerek megajándékozását Gajda Péter polgármester és az önkormányzat szocialista frakciója támogatta
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Több száz önkéntes dolgozott a sikerért
Programok sokasága várta a wekerleiket és az érdeklődőket péntektől vasárnapig a városrész tavaszi nagyrendezvényén, a VIII. Wekerlei Napokon.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Idő rétegek üvegből
Homoki Anikó üvegművész képei láthatók a kedden nyílt új Kispest Városháza Tárlaton. Az üveg triptichonokat július közepéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Kispest.hu Atom 1.0