Hitel után a kormány csapdájában

Nyomtatás
Kispest
2012. január 17. kedd Írta: Csizmadia Viola

 

A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam. Az adósoknak a bank értesítése után 30 napjuk lesz a szükséges igazolások megszerzéséhez. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) már márciusban lakásokat vásárolhat. A NET a tervek szerint 2012 év végéig 8 ezer, 2013 végéig 15 ezer, 2014 végéig 25 ezer ingatlant vásárol meg – írta a napokban az MTI.

De hogy kik és milyen feltételek mellett vehetnek részt a programban azt egy ugyancsak bonyolult nyelvezetű és hosszú útmutatóból tudhatjuk meg. Hogy a program ténylegesen megoldja-e majd a bajba jutottak helyzetét, vagy csak átmeneti megoldást jelent, ma még nem tudni, és erről a szakértők között is megoszlanak a vélemények. Elsősorban a program időtartamát, a két évet tartják rövidnek a szakértők, mert úgy vélik, hogy legalább öt évre lenne szüksége az adósoknak gazdasági helyzetük stabilizálására.

Ki a rászorult?

A cél az, hogy a NET azoknak a rászoruló családoknak nyújtson segítséget, akik tartósan képtelenek ingatlanfedezetű hitelüket törleszteni, és otthonukat a hitelező kényszer-értékesítésre kijelölte. Eredetileg a NET a megvételre ajánlott ingatlant akkor vásárolja meg, ha az adós vagy a vele egy háztartásban élő házas-, illetve élettársa szociálisan rászorult, aktív korúak ellátásában részesül, amelynek formája rendszeres szociális segély vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve legalább két gyermeket nevelnek, s utánuk családi pótlékra jogosultak. Ám kormány és a Bankszövetség által 2011. december 15-én aláírt megállapodásnak köszönhetően az egy gyerekesekre is kibővítették azok körét, akik igényelhetik a lehetőséget. Kispesten csupán alig négyszázan felelnek meg a fenti feltételeknek.

Mit kell tenni?

Az egyik igazolást a rászorultságról a jegyzőtől kell beszerezni arról, hogy az adós vagy vele egy háztartásban élő házas-, illetve élettárs rendszeres szociális segélyben vagy foglakoztatást helyettesítő támogatásban részesül. A másik igazolást pedig az Államkincstártól adja a gyerekek számáról. Ezeket az igazolásokat a hitelező bankfiókokhoz kell benyújtani.

Milyen ingatlant érinthet ez?

Feltétel, hogy az ingatlanon 2009. december 30. előtt kötött hitelszerződés alapján létrejött jelzálogjog legyen, és annak fedezetét csakis a szóban forgó ingatlan képezze, illetve hogy a bank az ingatlant kényszer-értékesítésre kijelölte.

További feltétel, hogy NET által megvásárolt ingatlan, a hitelszerződés megkötésekor megállapított, forgalmi értéke nem haladja meg Budapesten a 15 millió forintot, a kölcsön összege pedig a forgalmi érték 80 százalékát (államilag támogatott hitelnél a forgalmi érték száz százalékát).

De feltétel az is, hogy az adós bejelentett lakóhelye 2011. szeptember 28-ától folyamatosan az érintett lakóház vagy lakás legyen.

Mi történik aztán?

A hitelező pénzintézetnek a szándéknyilatkozat benyújtásától számított 30 napon belül kell döntenie arról, hogy a tulajdonjog átruházásához hozzájárul-e, elfogadva a vételár rá eső hányadát, és lemondva az adóssal szemben fennálló minden egyéb követeléséről. Budapesten a NET a forgalmi érték 55 százalékát fizeti ki. Elképzelhető azonban, hogy a tartozás összege nagyobb, a banknak pedig mérlegelési jog van, hogy ezt az összeget elfogadja-e, vagy pedig kényszer-értékesítéssel próbálkozik inkább. Ha elfogadja, akkor ezután az adós már nem lakoltatható ki.

Mi a segítség lényege?

A bedőlt lakáshitelesek ingatlanjait az állam megveszi, amit a benne lakók visszabérelhetnek. A lakbér mértékét egyelőre nem tudni, de ezt majd a kormány rendeletben határozza meg. Az állami vagyon körébe kerülő ingatlanokat nem tervezi hosszú távon megtartani az állam, mivel a program végső célja a biztonságos otthon körülményeinek megteremtése, a lakóingatlanok visszavásároltatása. Erre két évük van az adósoknak.



 

© 2008-2012 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.
a production