Könyvekkel a hónuk alatt...
Könyvekkel a hónuk alatt érkeztek a Nyitott könyvespolc megnyitójára az érdeklődők a Köki Terminál második emeletére. A Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház kezdeményezésére létrehozott szabadpolcos alkalmi könyvtárba bárki behozhat és bárki elvihet magának olvasnivalót.
A „becsületkönyvtár” ötlete Clegg & Guttmanntól származik, akik az első szekrényeket 1990-ben állították fel a németországi Darmstadtban és Hannoverben. A nyitott könyvszekrénynek az volt a célja, hogy a könyvekhez ingyen, mindenféle regisztráció nélkül, bárki és bármikor hozzáférhessen. Később hasonló könyvszekrények jelentek meg Bonnban, Grazban, majd Bécsben. A szekrények hamar népszerűvé váltak, rendben tartásukat pedig mindenféle szervezés nélkül, önként végzik a járókelők - mesélte az első hazai nyitott könyvespolc ötletgazdája Forgon Miklós, a KMO munkatársa.
Bár a profiljához nem kapcsolódik, mégis helye van a könyveknek egy bevásárlóközpontban, hiszen a kultúrát oda kell vinni, ahol ez emberek gyakran megfordulnak. Csupán két fotel, egy polc és néhány könyv, és ez a kezdeményezés is bizonyítja, hogy érdemes egy európai ötleteket átvenni, hazai viszonyok közé helyezni - mondta Gajda Péter polgármester, mielőtt lerakta a polcra szánt könyvek közé a Kispest Képekben című albumot.
Réz András író-olvasó sem jött üres kézzel: én afféle „össze-vissza” könyveket hoztam – mondta, és táskájából „félbehagyott” olvasmányok, régmúlt időkből megőrzött kedvencek, saját kiadású művek, illetve az író fordításai kerültek elő. Réz András könyvek terén ugyancsak idealista, hiszen legyen bármilyen modern is a világ „hisz a könyvek erejében” és abban, hogy a most átadott nyitott könyvespolc közösséget, az olvasók közösségét teremti majd meg, akik olvasni és talán még beszélgetni is fognak olvasmányaikról.
A kezdeményezés indulását az Apáczai Kiadó, a Garbo Kiadó, a Jaffa Kiadó, a Kossuth Kiadó, a KÖKI Terminál, a K.u.K. Kiadó, a KvízKaland Klub, a L’Harmatta Kiadó, a Libri, a Noran Libro Kiadó, a Társalgó Galéria, a Tessloff Babilon Kiadó, a Ventus Libro Kiadó támogatta.





