Romlás jelei a kultúrában

Nyomtatás
Lőrinc
2011. június 22. szerda Írta: Lőrinci Magazin

Nem elég, hogy egy volt III/III-as ügynök estéjét kellett elviselni a költészet napján a Díszteremben, aki annak idején a jobboldal emblematikus alakjára Csengey Dénesre állítottak rá, nem elég, hogy megindult az utcaátnevezések költséges őrülete, most azt kell olvasnunk a Városkép lelkes főszerkesztője tollából, hogy a Kárpátia nevű szélsőjobboldali eszméket hirdető zenekar itt jutott budapesti bázishoz, a Sportkastélyban.

Mindez az önkormányzat hallgatólagos beleegyezésével, mint ahogy az álpasszív kultúrpolitikában tartozik a majális elhallgatása, vagy a több mint évtizedes hagyománnyal rendelkező Ifjúsági Művészeti Fesztivál „elfelejtése” is. Készül azonban a brutálisabb hatalomátvétel, ennek jegyében került szakmai helyett közvetlen Fideszes politikai irányítás alá a Közművelődési és Sport Közalapítvány, hiszen itt Kucsák László fideszes alpolgármester, országgyűlési képviselőt nevezték ki elnöknek a kiváló kulturális szakember, Kiss László helyére. Most épp a kulturális örökség mozgalom kisajátítására törekednek egy ugyancsak fideszes képviselőhöz kötődő alapítvány gründolásával ahelyett, hogy azt a főépítészre és a helytörténészek civil szervezeteire hagynák. Nyugdíjba kényszerítették a Kondor Béla Közösségi Ház igazgatóját, aki évtizedek óta magas szakmai színvonalon vezeti intézményét. Minősíthetetlen eljárással ki sem írták az igazgatói pályázatot, most pedig szakmailag teljesen megalapozatlanul kft.-be akarják összevonni a Havanna lakótelepi és a Pestszentimrei Közösségi Házat. A kft. igazgatói tisztségét persze nem kell megpályáztatni.

Vajon kinek van kinézve a klientúrából a hely?

© 2008-2012 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.
a production