Halálkanyar a Gilice téren -„Ej, ráérünk arra még!”
Ma ismét súlyos, ezúttal hármas karambol történt a Gilice téren, ugyanott ahol szinte minden nap.
Nemrég hívtuk fel a városvezetés figyelmét egy kerületi baleseti gócpontra azzal, hogy legalább az útburkolati jelek legyenek újrafestve. Önkormányzatunk vezetése lerázta magáról a felelősséget mondván, hogy a főváros kezelésében áll az út. (Ezt is csak egy internetes (facebook) hozzászólón keresztül üzenték, hivatalos válaszra természetesen nem méltatták szerkesztőségünket.) Csakhogy Pató Pál Ughy Attila polgármester egyik állása a sok közül, fővárosi képviselő és tanácsnok, tehát nem kell messzire mennie, ha intézkedni akarna, vagy akart volna. Úgy látszik Ughy Attilának nem „szívügye” sem a kerületi közbiztonság (városőrség szétverése), sem a közlekedés biztonsága (természetesen itt és most nem Ughy úr állitólagos ittas vezetésére célzunk, mert az már elévűlt).
Flickr
Kispest.hu RSS 2.0
Kispest.hu - Címlap
Kispest önkormányzatának hivatalos honlapja.-
Több száz önkéntes dolgozott a sikerért
Programok sokasága várta a wekerleiket és az érdeklődőket péntektől vasárnapig a városrész tavaszi nagyrendezvényén, a VIII. Wekerlei Napokon.
-
Kispest szeretné működtetni az egészségügyi intézetet
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt meg csütörtöki ülésén Kispest önkormányzatának képviselő-testülete.
-
Idő rétegek üvegből
Homoki Anikó üvegművész képei láthatók a kedden nyílt új Kispest Városháza Tárlaton. Az üveg triptichonokat július közepéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Kispest.hu Atom 1.0