Kiss Ágnes, a Mágnes Színház művészeti vezetője

„Szakmailag legszebb éveit” a KMO-ban népművelőként dolgozó, a Kispesti Vigadót Csipkerózsika álmából évekkel ezelőtt felébresztő Kiss Ágnes harminc éve találta ki magának és hozta létre a Mágnes Színházat. Kiss Ágnes ízig-vérig népművelő, nevéhez fűződik a kerületi Kindertojás Fesztivál is.

A kezdetben csupán versecskéket, kicsi jeleneteket előadó színjátszó csoport elismerten sokat fejlődött az elmúlt években. Egyre otthonosabban mozognak a zenés darabok világában, a társulat közösségét, összetartását sokan megirigyelhetik. Jótékonysági előadásaikkal szívesen segítenek másoknak.

Mi vonzza a gyerekeket a Mágnes Színházba?

A közösség! Ahol figyelnek rá, ahol ő is fontos, ahol barátai vannak. Meg az, hogy a munkájuknak van kézzel fogható eredménye! A gyerekek nem tudnak várni! Azonnal kell, hogy valamilyen visszajelzést kapjanak, ha valamit jól csinálnak, vagy ha nem, akkor is. Itt a gyerekek keményen, kitartóan és szorgalmasan dolgoznak, és rögtön megvan a „jutalom”, a taps. Visszahozhatatlan és pótolhatatlan lehetőséget biztosít a gyerekeknek ez a közösség. Amikor elkezdtem, nem tudtam, csak éreztem, milyen fontos ez. De ma már tudom, és óriási a felelősségem nekem, az itt tanító tanároknak, a szülőknek és a gyerekeknek ebben. Amit itt kapnak és adnak, amit itt tanulnak, éreznek, gondolnak, azt viszik majd tovább egész életükben. Itt nem csak azt tanulhatják meg, hogy miként kell viselkedni a színpadon, hogyan kell énekelni, szöveget mondani, táncolni, hanem azt is, hogy milyen egy KÖZÖSSÉG, csupa nagybetűvel, ahol mindenkinek fontos szerep jut. A nagyok állandóan pátyolgatják a kisebbeket. De nem csak a próbák előtt, alatt, után, hanem a szakmai táborokban, ahol jó testvérként figyelnek rájuk. A nagy lányok gyakran feljönnek hozzám kiönteni a szívüket, mert „átmenet” vagyok a szülő/pedagógus és a barátnő státusz között. Van olyan tanítványom, aki hozzám járt, de most már a gyerekét hozta el a Mágnesbe.Fantasztikus dolog ez!

Örömjáték folyik a Mágnesben?

Itt nincs kudarc, legfeljebb csak ma „nem annyira sikerült” van! A szülők is gyakran megfogalmazzák, hogy nem is gondolták volna saját gyerekükről, hogy erre a teljesítményre képesek. Pedig itt nincs osztályzat, és mégis mindig „odateszik” magukat! Sokszor kérdeztem már a gyerekeket, hogy van az, hogy itt sokszor többet kell tanulni, mint a suliban, mégis szívesen jártok ide? De hát mi ezt szeretjük! – válaszolják. Azt gondolom, hogy az oktatásban is meg kéne találni azokat a módszereket, amelyekkel a tantárgyakat meg lehetne szerettetni. Óriási szerencsém van, mert remek gyerekekkel dolgozhatom együtt. Hiszem, hogy minden gyerek remek és csodálatos, de nem mindig sikerül megtalálni azt a helyet, közösséget, ahol ezeket a csodákat ki lehetne belőlük csalogatni. Itt én csak karmester vagyok, a többi rajtuk múlik, tőlük függ. És ettől értelmet kap az én életem is. Ők tartanak fiatalon!

Milyen korosztályból érkeznek a gyerekek?

A legkisebb 5 éves, a „legidősebb” pedig 23. Akit egyszer megérintett a „mágneshatás” az több évi is a társulat tagja marad, és sokszor visszahívunk egy-egy szerepre a régi tagokat is.

Van felvételi?

Felvételi nincs, mert tapasztalatom szerint a gyerek stresszhelyzetben úgysem azt nyújtja a gyerek, ami ő valójában. Ezért nálunk egy hónapig úgy jár a kisgyerek próbára, mintha tagja lenne a társulatnak, és ez alatt az idő alatt elválik, hogy tetszik-e neki ez, vagy sem. De soha, senkit még nem küldtem el azért, mert nincs ritmusérzéke vagy, mert nem olyan szép a hangja. Ebben nekem az a kihívás, hogy minden gyereket tudjak olyan helyzetbe hozni, hogy önmagához mérten mindig kicsit többet teljesítsen. De ez mind türelem, kitartás, idő és gyakorlás.

Azért ebben rengeteg munka van!

Gyermekkorom óta a színjátszás, ha tetszik, a „népművelés” az életem! Bár van gyermekszínjátszó rendezői képzettségem, de én egy „ösztönember” vagyok! Hamar rájöttem, hogy van még mit tanulnom ahhoz, hogy igazán jó produkciók születhessenek. Ezt a mai napig tartó tanulást szakmai könyvekből, színházi előadásokból merítem. De igazán az eltelt harminc év tapasztalatai segítettek a legjobban abban, hogy meg tudjak felelni a szakmai kihívásoknak. Kellett hozzá egy kis idő, hogy az alkotás elemi örömén túl kicsit távolabbról, kritikusabb is tudjam látni azt, amit létrehoztunk, hogy tudjak javítani rajta.

Vannak versenyek is?

Ma már rendszeres résztvevői vagyunk a Scherzo-nak, az Amatőr Musical Színpadok Országos Fesztiváljának, ahová 1996 óta járunk, ahol már első alkalommal megnyertük mind a diák, mind pedig a szakmai zsűri díját. Sajnos a zenés műfajban szinte ez az egyetlen verseny, amit hol Pápa, hol pedig Békéscsaba rendez. A verseny azért is kihívás, mert velünk együtt két csoport van csupán, akik gyerekekkel indulnak, a többi csoport tagjainak életkora jóval magasabb, mint a miénk. A fesztivál három napja szakmailag rendkívül hasznos, hiszen sok-sok előadást végignézhetünk, amelyekből nem csak tanulhatunk, hanem újabb erőt meríthetünk a folytatáshoz.

Elég költséges egy-egy ilyen verseny…

Az utazáshoz mindig az önkormányzat segít, az ott tartózkodás költségét, a nevezési díjat, a jelmezek kölcsönzését pedig mindig a szülők vállalják. De, aki egyszer ezt az izgalmas, csodálatos világot megismeri, az mindig velünk jön a versenyekre.

Milyen szerepe lehet, lehetne a színjátszás a gyerekek nevelésében?

Ha a színjátszást nem is, de a rendszeres drámajátékot mindenképpen bele kéne venni az oktatásba, hiszen ennek kapcsán a gyerekek megtanulnak improvizálni, vitatkozni, a mások véleményét meghallgatni, saját ötleteinket elfogadtatni, vagy a másokéhoz alkalmazkodni, a másikat elfogadni, az érdekeiket érvényesíteni, és még ki tudja, mi mindent, ami a hétköznapi életben is hasznos képesség.

Mi az a Mágnes-díj?

Ezt a díjat minden évben a társulat tagjai szavazzák meg annak, aki véleményük szerint az adott esztendőben a legtöbbet tette, elsősorban emberileg a színjátszó közösségért. Mindenkinek, beleértve a tanárokat is, egy-egy szavazata van.

Egyedül mindez nem megy!

Így igaz. Sikerült olyan szakmai tanárokat találnom, akik nemcsak tudásukkal, hanem emberi hozzáállásukkal is segítenek abban, hogy egyre jobb produkciókat állíthassunk színpadra. Sőt már a jövőre gondolva, dolgozik mellettem egy fiatalember rendezőasszisztensként, akiből az utódom lehet majd. Szerencsém van abban is, hogy fantasztikus szülői háttérrel dolgozhatok a Mágnes Színházban. Szülők alkotják a színház technikai munkatársait (fény, hang), a a kellékest, a díszletest, ők a sminkesek, a fodrászok is, és egy „főmunkatárs” szülő is együtt dolgozik a csapat a sikerért. Nemcsak támogatják a munkánkat, hanem gyakran szerepelnek is. Közösen éljük a mindennapokat, bulizunk, kirándulunk együtt. Ilyenkor „előbújik” belőlük is a bennük szunnyadó gyerek. De talán ebben az a legfontosabb, hogy saját gyerekükkel játszanak ugyanabban a közösségben. A Scherzo Fesztiválon az egyik zsűritag fogalmazta meg, hogy amit a Mágnes csinál az a színházterápiánál jóval több, mert családterápia. Ezért kaptuk meg a „Legjobb színházi alkotóközösség” elismerő oklevelét az elmúlt esztendőben.

Keze nyomán újraéledt a Kispesti Vigadó is!

Amikor a korábbi próbahelyünket kinőttük, akkor helyet kerestem a színháznak. Miután akkoriban semmi sem volt a Vigadó épületében, az önkormányzattól kaptam lehetőséget arra, hogy tanfolyamokkal, programokkal töltsem meg annak érdekében, hogy a működési költségeket megoszthassuk. Most már ott tartunk, hogy helyet kapott az épületben egy japán teaház, a nagyterem egész héten foglalt délutántól késő estig, a kisebb termekben is folyamatosan vannak programok, alkalmanként gyerekzsúrok, kisebb rendezvényeket is be tudunk fogadni a Csipkerózsika álmából ébredt a Kispesti Vigadóba.