2025. július 10., csütörtök, Amália

Gábor Ilona - A kultúra kispesti nagykövete

Kispest
2011. szeptember 26. hétfő

 

Először is engedje meg, hogy a Kispesti Magazin nevében gratuláljak a magas rangú állami kitüntetéséhez. Mi szerepelt az indoklásban, hogyan érdemelte ki a Bessenyei György Díjat?

Köszönöm szépen a gratulációt. Azt, hogy mivel érdemeltem ki ezt a magas rangú elismerést, azt talán azoktól kellene megkérdezni, akik engem javasoltak erre a kitüntetésre, a Budapesti Népművelők Egyesületét. A hivatalos indoklásban, amit az elismerés átadása alkalmából felolvastak az pontosan úgy hangzott, hogy a több évtizedes igényes kultúra közvetítői tevékenységért, a fővárosi szakma szervezésében és összefogásában végzett kimagaslóan eredményes munkáért. Ezek mögött a mondatok mögött, úgy vélem, az állhat, hogy Budapesten a KMO Művelődési Ház egy igen közkedvelt és szakmailag is elismert közművelődési intézmény. Az általam vezetett intézmény munkatársait jó szakembereknek, kiváló szervezőknek és jó csapatnak tartják a közművelődési szakmában. Szakmai eredményeink, kísérleteink innovatív tevékenységünk mindig visszaigazolódik a fővárosi kollégák körében is. És persze az is van mögötte, hogy közel 15 éve vagyok tagja szakmai szervezetünknek, amelynek öt évig voltam ügyvezetője, négy éve pedig az elnöki tisztséget látom el a budapesti elnökségben.

 

Hogyan került a KMO közelébe? Mindig erről a pályáról álmodott?

Egész életem során arra készültem, hogy kulturális területen dolgozhassak. Az iskoláimat is így választottam. A Budapesti Tanítóképző Főiskola elvégzése után Nyíregyházán tanultam tovább, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, ahol népművelőként végeztem. 2003-ban elvégeztem az ELTE-n a felsőfokú kulturális menedzserképző szakot, Bujdosó tanár úrnál, amely igazán jó iskola volt még egy gyakorlott népművelőnek is. 1997-ben költöztünk családommal Kispestre. Az Expressz újság álláshirdetését böngészve már végzett népművelőként találtam rá a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház igazgatói pályázatára.

Hatan pályáztunk a posztra, engem választottak ki. Jelenleg 5. vezetői ciklusomat töltöm és szerencsére még ma is nagyon sok elképzelésem és tervem van. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert nagyon szeretem a szakmámat, ugyanis azt csinálom amire mindig is vágytam.

Mire a legbüszkébb a karrierjében?

Amire igazán büszke vagyok az, hogy a KMO Művelődési Ház vezetésem alatt jutott el odáig, hogy ma a főváros egyik legszebb, legkorszerűbb és szakmailag is egyik legjobban működő intézménye. Ezt persze egyedül nem tudja produkálni egyetlen vezető sem. Mögöttem is ott állnak vezetőtársaim, valamint az a szakmai kollektíva, akik nélkül mindez nem sikerülhetett volna. Az elmúlt 20 év alatt nagyon sok minden történt velünk. A 90 –es évek elején, amikor még működött a napközis tábor, szerveztünk egy nagy szafari parkot. Két nap alatt közel 7000 látogató volt a fővárosból, még az osztrák televízió is eljött forgatni. A parkban az oroszlántól a kigyón át a struccig minden ami érdekes és egy panelrengeteg között elképzelhetetlen megtalálható volt. Amikor még a televízióban ment a népszerű Ki Mit Tud?, a fővárosi elődöntő helyszíne voltunk, imádták a Kispestiek. A kispesti Kinder tojás fesztivál közel 17 éve töretlen népszerűségnek örvend a kerületi általános iskolások körében. Ez alatt a 17 év alatt nagyon sok tehetséges gyerek vált különböző művészeti ágak elismert képviselőjévé.

Ahogy fejődtünk feltételeinket sokszor önerőből is fejlesztve lehetőséget teremtettünk a nagy színházi előadások bemutatására, ami a mai korszerű színháztermünkben technikai hátterünkkel, hang-és fénytechnikánkkal természetes programunkká vált. De sorolhatnám az 50 éven felüliek fesztiválját a Senior Fesztivált, amit a 90-es évek elején kezdtünk el szervezni. Ennek keretében a 97 éves Seregélyes Ibolya néni Honti Hanna dalait idézte, és a 86 éves Bűvész Laci bácsi fiatalokat meghazudtoló mozdulatokkal kápráztatott el bennünket.

Számtalan egyedi rendezvényen fergeteges bálokon, koncerteken, kiállításokon mutattuk meg a Kispestieknek a kultúra sokszínűségét a kikapcsolódás igényes lehetőségeit. Gyerekek sokasága nőtt ki tanfolyamainkból, amatőr művészeti csoportjainkból, akik közül néhányan ma már tanfolyamvezetőként dolgoznak nálunk. Hosszú évekig szerveztük a Kispesti Kulturális Napokat nagy sikerrel a kerület több helyszínén, különböző művészeti ágakban, amelyből az elmúlt 4 évben nőtt ki a nagy sikerű Városünnep rendezvényünk, amelyre szintén méltán lehetünk büszkék.

Hány rendezvényt szerveznek átlagosan évente?

Közel 120 saját szervezésű rendezvényünk van egy évben, amelyek mellett számtalan iskolai és más kerületi intézményi program is helyt kap az épületünkben. Az előző év statisztikai adatai szerint összesen 242 794 látogatója volt az intézménynek, amiben természetesen benne vannak azok is, akik a tanfolyamainkat látogatják. A KMO-t látogató korosztály pedig a lehető legszélesebb, hiszen a Ringató foglalkozásunkon már a pár hónapos csecsemők is itt vannak és az említett Senior fesztiválon, amit ebben az esztendőben ősszel szintén megrendezünk akár a 100 éves nénik és bácsik is felléphetnek. És annak is nagyon örülünk, hogy nemcsak kispesti látogatóink vannak, hanem a főváros más kerületeiből is rendszeresen vesznek részt érdeklődők egy- egy népszerű programunkon.

Milyen szerepet jelölt ki maga számára a KMO?

Nehéz ezt röviden megfogalmazni. Egyben vagyunk szórakoztató központ, oktatási műhely, amatőr művészeti bázis, prevenciós központ és rendezvényszervező intézmény. Intézményi szakmai felfogásunk szerint az egyik legfontosabb feladatunknak a felnövekvő nemzedék és a felnőtt nemzedék számára közvetíteni, biztosítani mindazon tudást, képességet, életminőséget és teljesítőképességet növelő képességet, amit Kispest és a főváros polgárainak igénye döntően meghatároz. Nem ígérünk soha többet, mint amit színvonalas módon teljesíteni tudunk. Értékes kultúra közvetítés, hagyományápolás, nívós szórakoztatás, tehetséggondozás, készségek-és képességek fejlesztése, magas szintű művészeti nevelés, az egész életen át tartó tanulás támogatása felkészült intézményi szakemberekkel, kiváló tanfolyami oktatókkal. Ezen a nyáron a sikeres EU-s projektünk keretében eredményes intézményi akkreditáción vagyunk túl. Hivatalosan is Felnőttképzési Intézmény lettünk. Ez egy fantasztikus eredmény egy közművelődési intézmény életében. Kiválóan működik és nagyon népszerű Felnőttképzési Információs Szolgálatunk és jelentősen bővült képzési kínálatunk.

Figyelnek a versenytársaikra?

Természetesen tiszteljük versenytársainkat –adott esetben tanulunk is tőlük. Kiváló szomszédaink vannak: CSILI Művelődési Központ, Pataki Művelődési Központ, Lőrinc közművelődési intézményei, mind kiváló munkát végeznek. Verseny mindig van és ez jó, mert inspirálja az embert. Persze ezek nélkül az inspirációk nélkül is mindig többet és többet szeretnénk, mindig újabb és újabb programokkal szeretnénk az amúgy is bőséges programpalettánkat bővíteni, mert a peremkerületi létet szeretnénk minőségileg jobbá tenni és ezáltal is egy még élhetőbb szerethetőbb városrésszé formálni Kispestet.

Jut ideje a családjára is?

A családom támogatása és megértése nélkül egészen biztosan nem tudtam volna ilyen hőfokon végigdolgozni az elmúlt esztendőket. Bizony sok-sok átdolgozott este, délután, hétvége és éjszaka van e mögött az időszak mögött, amit Ők elviseltek. A gyerekeim szinte belenőttek a művelődési házba, mindig jártak valamilyen tanfolyamra, hogy a közelembe legyenek. Ma már sok-sok programon itt vannak a házban, sokszor segítenek is ha arra szükség van. Nagyon rajongói Ők is a KMO-nak.

 

© 2008-2025 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.