2025. július 10., csütörtök, Amália

Tóth Andás - A Kispest Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője

Kispest
2011. szeptember 26. hétfő Írta: Nagy István

Bár gyerek korában úszott és vízilabdázott is, hamar kiderült,hogy ő inkább az élsport helyett a sportszervezést választja.Előbb megszerezte az angol nyelvtanári diplomát, majd a sportmenedzserit is.Dolgozott a Nemzeti Sportközpontban,és nyelviskolában, de 2011 februárja óta ő vezeti a Kispest Sport Nonprofit Kft-t.

-Mióta foglalkozik a sporttal?

Kisgyerek korom óta érdekel a sport, bár a szüleim nem sportoltak versenyszerűen, és rólam is gyorsan kiderült, hogy nem a sportolásból fogok megélni. Fél éve jártam az ELTE angol szakára, amikor eldöntöttem, hogy amellett, hogy angol tanár leszek, szeretnék a sporthoz kapcsolódóan mást is tanulni. Az edzői szakok nem jöttek szóba, így kezdtem el a TF sportmenedzser szakát. Első diplomás munkahelyem a Nemzeti Sport Központok volt, innen tértem „haza” Kispestre februárban, a Kispesti Sport Kft-hez. Mindeközben sokkal sportosabbá vált a családom is, sőt olimpiai bajnokkal is büszkélkedhetek a feleségem ükapja révén, aki 1928-ban nyert kardvívásban aranyérmet.

-Hogyan lett a helyi sportélet irányítója?

Kispesten születtem és azóta is itt élek. Szeretem ezt a városrészt és itt képzelem el a családom jövőjét is. Amikor lehetőségem nyílt a Kispesti Sport Nonprofit Kft. élére állni, egy pillanatig nem gondolkodtam a dolgon. Végre egy lehetőség,hogy legjobb tudásom szerint segítsem Kispestet.

-Milyen irányba fejlesztik a létesítményeket?

Amikor februárban elkezdtük a munkát és felmértük a kispesti sporttelepek állapotát, szomorú képet mutattak. A potenciál óriási bennük, de siralmas állapotban voltak. A Kft. segítésével megpróbáljuk megadni a lehetőséget ahhoz, hogy a kispestiek minél többet mozogjanak, mi ehhez a lehető legjobb körülményeket biztosítjuk. A változások már most érzékelhetőek, bővült a sportkínálat, rendezettebbek, lettek a létesítmények. A Katona József utcában van paintball pályánk, hozzánk került a gördeszka park, ami töretlen népszerűségnek örvend, 400-mes salakos futópályánk ingyenesen használható bárki számára,a nagy füves pályán foci és krikett meccsek váltják egymást, strandfoci, strandröpi és strandkézi csapatok használják a homokos pályánkat. Pingpong asztalunkat, trambulinunkat,tollaspályánkat, a lengőtekét bárki használhatja, de már készül a streetball pálya is. A Zoltán utcában pedig a tenisz a fő sportág a Tenisz.hu jóvoltából, de ott is lehet lengő tekézni, és a további fejlesztéseket is végrehajtunk hamarosan.

-Mit ajánl, annak aki évek óta nem sportolt, de most elkezdené?

Nehéz a kérdés, mert sok felnőtt utoljára a testnevelés órákon mozgott rendszeresen. A futás nagyon jó kezdet. A tervek szerint a Katona József utcában futó szakkört indítunk, ahol bárki megtanulhatja hogyan kell “helyesen” futni. Spontán focimeccsek is szerveződnek a nagy pályán, itt is bárki beállhat. A Zoltán utcában profi teniszedzőktől lehet órákat venni jutányos áron. A feleségemmel én magam is elkezdtem teniszezni, rendszeresen járunk a pályára.

 

© 2008-2025 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.